2018. december 30., vasárnap

2018 dióhéjban és egy ráadás


  Itt az ideje lezárni az évet. Mi készült el a tervek közül?

Kötés


Viszonylag kevés. A legtöbb darab jól silerült, a zoknicipőt kivéve, azt nem hordom.


Varrás 


A nadrágoké volt a főszerep, minddel elégedett vagyok. Érdekes volt kipróbálni a kalap- és a fehérneművarrást is.


Hímzés


  A továbbképzésen új technikákat kellett kipróbálnom, a keresztszemeseim ennek kárát látták. De legalább rá voltam kényszerítve, hogy új területeken is alkalmazzam a hímzést (pl. ruhákon). Szépek a bekeretezett képek is, de szeretném tágítani a látókörömet.


Horgolás


A szívem csücske az idén. Egyre változatosabb és nehezebb dolgokat merek kipróbálni, rengeteget tanultam és ez még csak a kezdet!


Egyéb


 Szösszenetek: Újrahasznos rövidnaci (szerepelt a varrásnál is), pólófestés, textilnyomás, szövés.
A szövésre semmi időm sincs, szét is van most szedve a szövőszékem... Talán majd egyszer...

És a ráadás:


Egy ehhez hasonló, csak sokkal selejtesebb kosarat mentettünk meg családilag. Kiszedtem az oldalsó háncsszövedéket és újra szögeltem a keretet. Ez utóbbiban Papivonat is segített. 


  Egy régi farmerból csíkokat vágtam és félbehajtva összevarrtam őket A nyolcéves segítségével újraszőttem a kosár oldalát és alját. Reméljük, bírni fogja a fahasábok súlyát. Egy pár új szögön kívül mindent meg tudtunk oldani itthon lévő hulladékokból.


  Nem maradt más hátra, mint hogy mindenkinek jó szórakozást kívánjak szilveszterre. Köszönöm, hogy olvastatok és hozzám szóltatok az idén.

  Jövőre ugyanitt!

  Rita

2018. december 27., csütörtök

Lezser mellény-sál és egy karácsonyi süti


  Jó ideje nézegetem Martina Behm ötletes munkáit, mind olyan rendhagyó. Technikailag nem nehezek, de van bennük egy csavar, valami újszerű, ami felhívja magára a figyelmet.


  Vegyük például ezt a dupla sálhoz hasonlító, két lyukkal ellátot holmit. Szerintetek hány féle módon lehet hordani? Oké, a bejegyzés címében már sejttettem kettőt.

 
Félbehajtva kisebb méretű vállkendő.


Egymásba öltve hagyományosnak mondható, de nagyon vastag sál.


Félbehajtva és megtekerve még gallért is lehet hajtani az alsó rétegből, a csíkos rész itt egy dekoratív alakzatot ad ki.


Nem utolsó sorban laza mellény felemás raglánujjal...


 ... a háta közepén csíkokkal.

Részletek a Ravelryn.


Végül egy egyszerű, de mutatós karácsonyi desszertet mutatok, a kép magáért beszél.

Rita


2018. december 23., vasárnap

Apróságok karácsonyra


    Általában nagyobb kézimunkákon szeretek dolgozni. A karácsony előtti időszak kivétel, ilyenkor kisebb tárgyakat is szívesen készítek. December elején félretettem azt a HATALMAS takarót, amit szeptember óta horgolok (kb. a felénél járok, hamarosan mutatom majd itt is), és karácsonyfadíszekbe böktem a horgolótűmet.

    Remek alkalom volt ez a kísérletezésre. Ugyanazt a mintát horgoltam meg két különböző fonalból: bal oldalon látható a műszálas, jobb oldalon pedig a pamut változat. Számomra egyértelműen a pamut vezet. A műszálas fonal remek takarókhoz, de itt, mivel szorosabban kell horgolni, gyakran beleakad a tűbe.


   A három alapformát (kör, hosszában és széltében ovális) a végtelenségig lehet variálni a színek váltogatásával és a hímzéssel. Ebbe a nyolcéves is besegített.


  Igazából semmi különös, csak egy pár körbe horgolt, alátétszerű alap hímzéssel felturbózva,  akasztóval. A hátoldalára filcet varrtam, hogy eltakarjam a fonalvégeket. Az ötlet Tuija Heikkinentől származik. Eredetileg ajándékkísérőnek tervezték őket, de nálam a lakást díszítik. - Mondanom sem kell, hogy ezek fonalfaló projektek, maradékokat használtam csak fel hozzájuk.



  A másik gyengém így decemberben a papírhajtogatás és a csillag. Négy éve például ezt hajtogattam. Az idei első ránézésre nem tűnik bonyolultnak, de beletelt egy időbe, míg rájöttem, melyik vonalat merre hajtsam. Ezt is a nyolcévessel együtt csináltuk: ő körbarajzolta a sablont és kivágta a formát, én hajtogattam és ragasztottam. Ebbe akár  egy pici ajándék is beleférhet. 


  A tervező honlapján sok csodaszép alkotás látható.


A Mollie Makes magazin 99. számában találtam ezeket a remek ötleteket.

  Ezúton kívánok minden kedves erre járónak békés, boldog karácsonyt!

  Rita


2018. december 6., csütörtök

Csilivili nadrág


  A nyolcéves tánccsoportjában az volt az egyetlen kikötés a fellépő ruhával kapcsolatban, hogy csillogjon. Egészen addig nem tűnt bonyolult feladatnak megvarrni egy zseb nélküli, gumipántos nadrágot, amíg ... nem szembesültem azzal, hogy az itthoni varrógépen tűjére ráragadnak az anyagról az ezüst flitterek, és ezzel ennyi, szakad a szál, megáll a gép. Egy óra kínlódás után fel kellett adnom a küzdelmet. - A munkahelyemen szerencsére strapabíróbbak a gépek, meg sem kottyant nekik a különleges anyag.


A katicás farmer szabásmintájából kiindulva, igen leegyszerűsítve.

  Az anyag csupa műszál, érdes a visszája is, harisnya kell alá, mert különben nagyon csikiz. A derékpántja is ezért készült puha, fekete passzé anyagból.


  Lényeg a lényeg: kész lett a fellépésre, és csillogott-villogott a színpadon, ahogy illik.

  Jó volt kíhívásnak a szokatlan minőségű anyag.

  Rita

2018. november 17., szombat

Bordó csillagos nadrág


  Jól illik az ősz színeihez a legújabb csillagos nadrág. Már egy hónapja elkészült, akkor még ilyen sok levél volt a bokrokon, rózsákon.


  Sokat használt, kedvelt darab. Annyit újítottam csak rajta a régebbi modellekhez képest, hogy a farzsebe is egyszínű, nem mintás. A kék és a fekete csillagos nadrágról ugyanis leszakadt a vékonyabb, mintás anyagból varrt farzseb a sok csúszdázás miatt.


Szabásminta: Sidelines, Ottobre 2014/1.
140-es méret 

  Egy kis nosztalgia: ilyen volt a szürke nadrág, ilyen a zöld, de a prototípust hét és fél(!) éve varrtam az akkor háromévesnek. Vagyis ez most a sorozat hatodik darabja.

  Szép napot!

  Rita

2018. november 13., kedd

2018. november 12.




Jó reggelt! A sötét évszakban D-vitaminnal kezdjük a napot.
(Előre szólok, hogy ez az asztalterítő sok képen rajta lesz.)



A tegnapi vendégjárás után el kell pakolni az ünnepi tányérokat.



A nyolcéves tízóraija: "gyümölcs".



A tyúkok se maradjanak ki a jóból!



A tízéves korcsolyázni megy tesiórán.



Munka előtt vérnyomásmérésen. Nem volt magas.

....

Átlagos hétfő a munkahelyen, eszembe sem jut képet készíteni, de amúgy sem lenne szabad.



Újra itthon: a nyolcéves szülinapi üdvözletet nap, örömmel olvassa. Imád levelet kapni.



A mai termés: nemezelt karácsonyfa és társai. 



Hogyan osszuk el a szülinapi torta maradékát?



És már itt is meghívó a következő gyerekzsúrra.



Vacsora előtt még közös (pantomim) játékra is van idő: kibontjuk az egyik szülinapi ajándékot.



Először nem tudtam, mit rejt a szatyor, amit az egyik barátunktól kaptunk. Nem mást, mint művészien összehajtogatott műanyag bevásárló szatyrokat. Egy ideig nem kell szemeteszacskót vennünk.

Köszönöm, hogy végignézted. Caro blogján még több képet találtok erről a napról.

Szép napot!

Rita

2018. november 4., vasárnap

Sütik


  Amint van egy kis szabadidőm, a kézimunka mellett a sütés a kedvenc időtöltésem. Az őszi szünetben volt időm új sütikkel kísérletezni, mert semmit sem kellett élesben elkészíteni (nem jöttek vendégek). Mindkét gyerek kívánhatott valamit, na és az én egyik régeben kinézett receptemre is sor került. 


Kókuszkocka (a hétéves kedvéért)
Pillecukor állagú, lisztmentes. Kicsit ragacsos, de finom. Remek alkalom megmaradt tojásfehérjék felhaszálásához. A zselatinpor újdonság volt számomra.



Duplacsokis süti (az én kedvemcem)
Alul keserűcsokis tészta, amit sütni kell, rajta tejcsokis krém. Lisztmentes. Életemben először használtam kondenzált tejet. Finom, de mivel a hűtőben megkeményedik, fogyasztás előtt tanácsos legalább egy órát szobahőmérsékleten tárolni.



Halloween-muffin (a tízéves találta a receptet)
Sima muffintészta kis ételfestékkel megbolondítva a hangulat kedvéért. Fehér, sajt alapú, édes krém, amit rajtam kívül senki sem szeretett, legközelebb elhagyható. Eperlekvár (vér) és - ismét a hangulat kedvéért - üvegszilánkra emlékeztető jégdarab. A receptben eredetileg glükóz szirupból készült a szilánk, de így is hatásos volt.


Szép napot!

Rita

2018. október 26., péntek

Két kép keretben (3), avagy Jardin Privé párban

  
  Végre ismét egy keresztszemes bejegyzés! 

  Bevallom, úgy két-három hónapja alig hímeztem valamit. Először a nyaralás, aztán pedig a sok munka miatt: augusztustól több év részmunkaidő után ismét teljes állásban dolgozom. Ha van egy kis időm este, inkább horgolok vagy kötök, nincs energiám a bonyolult mintaíveket bújni. Lehet, hogy váltanom kellene egyszerűbb, kisebb mintákra? Azokhoz ritkán van ihletem...

  A helyzetet az is bonyolítja, hogy egy hete szinte minden lementett dokumentumot (munkahelyit és privátot egyaránt) le kellett törölni a gépemről. Ennek sajnos pár folyamatban lévő keresztszemes hímzés mintája is áldozatául esett... 

  Vidámabb vizekre evezve: jöjjenek a befejezett képek!

  A keretezés nem készült el a nyáron, de arra a szeptemberi hétvégére, amikor egy osztálytalálkozó apropóján hazaugrottam, pont meglett.

                                                             
        Jardin Privé: Patchwork Bébé

A babaköszöntő és boldog tulajdonosa (a keret az ő választása).



Jardin Privé:  Prendre le temps

Itt kisebb hibák sajnos zavaróak (hímzéshibák), de tetszik a kép hangulata és befejezése.


  A harmadik keretezett kép sajnos nem fért be a bőröndbe... De Jardin Privék nálam amúgy is párban járnak, sőt itt is!

  Szép napot!

  Rita

2018. október 12., péntek

Katicás farmer


Ez a szép, rugalmas farmeranyag jó ideje várakozott, hogy olló és varrógép alá kerüljön.

 

Nekiduráltam magamat, elhatározva, hogy minden apró részletével együtt varrom meg. Lett öt zsebe, cipzárja, övtartója. 


És remélem, jó lesz még egy darabig a majdnem nyolcévesnek. 

Szabásminta: Ottobre 2014/4. Girly Look 140-és méret



2018. október 5., péntek

Pólófestés újra


  Nemrég felvettem azt a csillagos felsőt, amit úgy két és fél éve (!) festettem. A gyerekek rábeszéltek, hogy fessünk újra pólót. Nosza, hol az egyszínű alapanyag és a festék? Minden előkerült, a munka pedig szinte magától ment:
 

szíves sablonnal... (ujjal)


és focilabdás sablonnal (ecsettel).

"Mami, azt tudom, hogy már máskor is festettünk pólót, de arra nem emlékeztem, hogy ilyen jó festeni." - mondta a tízéves. Már ezért megérte!


A végeredmény magáért beszél.

Szép napot!

Rita

2018. szeptember 28., péntek

Könyvjelző


  Ritkán játszom mostanában a blogon (időhiány vagy önfejűség miatt, magam sem tudom), de JuciKa kezdeményezéséhez örömmel csatlakoztam. A tanévkezdés az olvasás és a könyvjelzők jegyében kezdődik sok helyen. 



  Len kötözőzsinegből (nagymamai örökség, bontatlan gombolyag) kötöttem egy szívet, a végébe fűztem egy pár hosszú szálat, és befontam, csomó került a végére. A len nagyon makacs volt, nem nagyon akart engedelmeskedni kötés közben. Viszont mióta használom, napota kézbe veszem, megszelídült: puha, hajlékony, simulékony. Nagyon érdekes. Eltűnt az érdessége, szinte selymes. Talán a levegő páratartalmát szívja magába. 


Részletek a Ravelryn

  Per Anders Fogelström Stockholm-sorozatát olvasom, a harmadik könyv végén járok. Úgy látom, sajnos nincs meg magyarul. Engem teljesen elvarázsol. Az 1800-as évek végétől az 1960-as évekig követi nyomon egy család és a svéd főváros életét. Iszonyúan részletgazdag és sokszor megdöbbentő. Itt sem volt soha kolbászból a kerítés!

  Szép napot!

  Rita

2018. szeptember 24., hétfő

Moorland Stripe Blanket nr.2

 
  Az angol lápvidék ihlette ezt a takarót, Lucy álmodta meg, ő írta át fonalra és horgolótűre. Tavaly horgoltam egyet, ami megtetszett a húgomnak. Az idén tavasszal elkezdtem egy ugyanolyat, takaró-testvért a testvérnek. 


  Ez már rutinosabban ment, nincs benne annyi hiba, mint az elsőben. 


    Befogadta a család. Alaposan elkényeztetik: hurcolják keresztül-kasul a lakásban, beleburkolóznak. Nagyon jó helyen van.

  Szép napot!

  Rita